48-ban kéz a kézben jár haza és haladás, a két legfontosabb eszménk és értékünk, és azt tanítja ma is, hogy a nemzeti önrendelkezés csak a polgári szabadságjogokkal és a fejlődéssel együtt, attól elválaszthatatlanul teljesedhet ki.
Befejeződött a józsefvárosi önkormányzat március 15-i megemlékezése. Ezt a beszédet mondtam el. "Tisztelt honfitársaim! Március 15-e, az 1848-as forradalom és szabadságharc mindannyiunk számára a nemzeti önazonosságunk, hazafiságunk lényegét jelenti. Megmutatja, mi az, amiért érdemes minden korban és minden helyzetben küzdenünk: a szabadságunkért és a jogainkért. Nemzedékről nemzedékre mintát ad nekünk arról, milyen az önfeláldozó élet-halál harc, amelyet a nemzet vív az önállóságért és a szabadságáért. 48-ban kéz a kézben jár haza és haladás, a két legfontosabb eszménk és értékünk, és azt tanítja ma is, hogy a nemzeti önrendelkezés csak a polgári szabadságjogokkal és a fejlődéssel együtt, attól elválaszthatatlanul teljesedhet ki.
Mit sem ér a független haza, ha nincs benne szabadság, ha ott a zsarnokság van otthon. És nem ehet szabad és boldog az a nép, amelynek az országa a birodalmi urak és pártfőtitkárok jóakarától függ. A nemzeti önállóságunk és a polgári szabadságjogaink nem lehetnek cserealapok piszkos hatalmi játszmákban, és ma sem azért fontosak, mert ha lemondunk róluk, akkor olcsóbb lehet a gáz a vezetékekben. Az idei március 15-e más, mint az eddigiek. Más, mert innen néhány száz kilométerre véres háború dúl. Egy olyan, birodalmi eszmétől fűtött, területszerző háború, amelyről azt hittük, hogy a 21. századi Európában már nem lehetséges. Tévedtünk. Úgy tűnik, Kelet-Európa szabadságra, függetlenségre és nemzeti önrendelkezésre vágyó népei nemcsak a múltban, hanem a jelenben is szembe találják magukat a saját népét is elnyomó orosz vezetés katonai agressziójával.
Ez történt 1849-ben, 1956-ban, 1968-ban, és ez történik most Ukrajnában is. Hiába omlott össze 30 évvel ezelőtt a Szovjetunió, fenyegető árnyéka itt van megint, terjeszkedik, és a birodalom feltámasztásáról álmodozó vezetője deklaráltan igény tart az egykori kelet-európai orosz érdekszférára. Igényt tart a mi országunkra is. Éppen ezért akinek fontos Magyarország biztonsága és szuverenitása, annak a háború miatti felelősséget illetően nem férhet bele semmiféle kifacsart érvelésen alapuló relativizálás vagy méricskélés: egy szuverén ország ellen indított egyoldalú háború, az háború, és nem „különleges művelet”.
Akinek pedig fontos ’48 öröksége, a nemzeti önrendelkezés és annak kerete, a modern nemzetállam, annak ezt más országok esetében is illik tiszteletben tartania, és nem tehet engedményeket egy birodalomnak, annak vélt vagy valós sérelmei alapján. A birodalmi logika ugyanis összeférhetetlen a nemzetek szabadságával. Amikor a felosztott Lengyelországban 1830-31-ben felkelés tört ki, az orosz csapatok kegyetlenül leverték. Amikor a Havasalföldön 1848-ban forradalom tört ki a török függőség lerázása érdekében, a Havasalföldre orosz csapatok vonultak be, és leverték a szabadságharcot.
Amikor 1849-ben a dicsőséges tavaszi hadjárat után a bécsi udvar számára nyilvánvalóvá vált, hogy a császári-királyi hadsereg egyedül képtelen elbánni a „rebellis magyarokkal,” az orosz cártól kért katonai segítséget. Az osztrákok néhány tízezer főnyi segéderő küldését kezdeményezték, I. Miklós cár azonban akkora hadsereget bocsájtott rendelkezésükre, amely önmagában is képes lett volna leverni a magyar erőket. 200 000 katonát vezényelt Magyarországra, további 80 000 főt pedig készültségbe helyezett. Az orosz hadsereg június 15-én tört be Magyarországra a Felvidéken, majd június 18-án Erdélybe is nagyszámú cári sereget vezényeltek. Kossuth az orosz hadsereget, „muszka csordának” nevezte, amely „pusztítva, gyilkolva megyen előre, s vért, lángot, éhséget, nyomorúságot hagy hátra maga után.” Végül 1849 nyarának végén a magyar csapatok orosz és nem osztrák parancsnokok előtt tették le a fegyvert, ezzel is jelezve, hogy a harcot az orosz fél döntötte el.
A szabadságharcunk ezzel ugyan elbukott, de a nemzeti önrendelkezésért zajló küzdelem nem volt eredménytelen. Március 15-én ma is azt ünnepeljük, hogy a forradalom következtében teret nyertek a polgári jogok, megszületett a nyugati típusú modern magyar nemeztállam és a magyar parlamentarizmus. 1848-49 öröksége Szent István örökségéhez mérhető módon jelölte ki azt, hogy Magyarország helye hol van a világban. Ez örökség tanít minket arra, hogy érzzünk időnként bármekkora csalódást is a Nyugattal kapcsolatban, sosem lehetünk annyira önsorsrontóak, hogy a saját nyakunkra hozzuk a keleti zsarnokságot. Most is ennek felismerésére van szükségünk. Itt nincs köztes út: Magyarország szabadságát és biztonságát a nyugati szövetségi rendszer garantálja, amelynek másokkal együtt egyenrangú tagjai vagyunk. A másik irányban pedig nincs semmi, csak a politikai senkiföldje, a nyers birodalmi logika és az annak való kiszolgáltatottság. Ne feledjük, hogy hová tartozunk! Legyünk méltók ezer év magyar történelméhez, és annak részeként 1848-49 hőseihez. Köszönöm a figyelmüket!"
