Majdnem háromszor annyi pénzt buktak az ellenzéki települések, mint a fideszes városok.
Már több mint egy éve folyik a politikai alapú bosszú azokon a településeken, ahol nem a Fidesz-csicskáit választotta meg a nép 2019 októberében. Orbánék egyszerűen nem tudja feldolgozni, hogy a magyar nép egy része már 1,5 évvel ezelőtt is fityiszt mutatott nekik. Válaszul másodrendű állampolgárokká fokozták le azoknak a településeknek a lakóit, ahol nem a Fidesz van hatalomban.
Háromszoros sarc!
Ez történik sajnos Ferencvárosban is, ahol több milliárd forintot vett el a Fidesz az önkormányzat költségvetéséből, miközben 0 forintnyi kompenzációt kapott a város egyik legnépesebb kerülete. A G7 most pontos számítást végzett arról, hogy mennyi pénzt veszített egy átlagos ellenzéki, és mennyit egy átlagos fideszes város az elmúlt 1,5 év megszorításai miatt:
Vagyis minden ferencvárosi embertől 39 ezer ezer forintot vett el a kormány az önkormányzati választások óta, míg mondjuk Debrecenben, vagy Székesfehérváron ugyanez a szám 15 ezer forint. Majdnem háromszoros büntetést rótt ránk Orbán Viktor, amiért nem Bácskai Jánosra szavaztunk többen.
Ezért kell elmennünk szavazni 2022 tavaszán, hogy végre leváltsuk a bosszúszomjas kormányt, és Ferencváros is megkapja azt a támogatást a kormánytól, amit megérdemel!
A Fudan egyetem ügyében tett kiállásomért akar büntetni a Fidesz felső vezetése – mondja Ferencváros polgármestere. Ahogy lecsillapodott a járvány, a polgármester gőzerővel látott neki a kerület fejlesztéséhez. Orbán és csicskái már eddig is iszonyatos pénzeket húztak le a tisztességes magyar adófizetőkön. De nekik semmi nem elég. Mostantól még többet kérnek a választók elárulásáért.Baranyi helyretette a Fidesz-csicska választási trükkmestert
Pikó András berúgtak a fejlődés motorját Józsefvárosban
Kocsis Máté mostantól még több pénzért tehet magasról Ferencvárosra