Vannak politikusok, akik ha korrupciógyanúba keverednek, minden politikai tisztségükről lemondanak és visszavonulnak a közélettől. Sajnos nem Ferencvárosban és nem Semjén Zsolt, hanem Ausztriában és Sebastian Kurz.
„Sem szent, sem bűnöző nem vagyok” – mondta Sebastian Kurz leköszönő osztrák kancellár, mikor hivatalosan is bejelentette visszalépését. A bejelentést követően arról beszélt, hogy milyen nagy lelkesedéssel végezte a munkáját az elmúlt 10 évben Ausztriáért államtitkárként, külügyminiszterként és kancellárként és egyúttal büszke arra, hogy Ausztria mennyit fejlődött irányítása alatt.
Kurztól azonban nem csak kormányzást, hanem nemes visszalépést is tanulhatnának. Kurzról ugyanis nem bizonyosodott be, hogy korrupcióban vett volna részt: számára a gyanú felmerülése és a bizalom megingása elegendő volt ahhoz, hogy önként elhagyja hivatalát.
Vajon hány fideszes van, aki felállt, miután 11 éven keresztül hétről hétre asszisztált a parlamenti gombnyomogatásával az ország kasszájának módszeres kifosztásához? Hát, sem Orbánt, sem Semjén Zsoltot nem látjuk fészkelődni a bársonyszékben, pedig volna miért!
Eljön azonban az igazság ideje, és az elszámoltatást nem fogja senki megúszni, akinek tudtával és támogatásával játszották át a ferencvárosiak adóforintjait az oligarchák és strómanok zsebébe!
Forrás: telex.hu
Kemény munka helyett támogatásokból él meg a fideszes cégbirodalom
Kövérre híztak a könnyűpénzen. Így egyszerű a gazdagodás. Csak mi, tisztességes, bérből és fizetésből nagynehezen boldoguló magyar emberek járunk rosszul. De mi nagyon.
DK: Lázár élvezze ki az utolsó hónapokat, tavasz után nem ő lesz a vidék teljhatalmú ura
Az ország elsőszámú földesurává avanzsált Lázár János az elmúlt hetekben előbb 22 milliárdos közbeszerzést nyert el Mészáros Lőrincéknek a Mezőhegyesi Ménesbirtokon, majd a 80 milliárdos tram train beruházást ünnepelte a napokban sajátjaként, úgy, hogy a vonatok működése már az első nap összeomlott.
Brutálisan, majdnem 20 százalékkal nőttek októberben az ipari termelői árak
Az ipari termelői árak októberben 18,5 százalékkal nőttek éves összehasonlításban, az egy hónappal korábbihoz képest pedig 4,5 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.