Tragédia történt a szolnoki kórházban. Olyasmi, amiről nem is gondolnánk, hogy a való életben is megtörténhet.
Összecserélhettek két idős beteget a szolnoki kórházban. Egyikük november 26-án meghalt, erről azonban a másik beteg hozzátartozóit értesítették, ők intézkedtek is a hamvasztásról - hozta nyilvánosságra az RTL Híradó.
Az elhunyt asszonynak a lánya csupán véletlen tudta meg, hogy mi történt valójában. Az RTL Híradójának elmesélte, édesanyja november 19-én került koronavírusfertőzéssel a szolnoki kórház Covid-osztályára. Pár nappal később jó hírekkel keresték az intézményből: túl van a beteg a kovid-fertőzésen, már a krónikus begyógyászaton kezelik.
El is ment szerettét meglátogatni, de nem őt találta a kórházi ágyon.
A hölgy egyből arra gyanakodott, összecserélhették a betegeket, jelezte is ezt a főorvosnak, de mivel ekkor még sejtelme sem volt, hol lehet az édesanyja, hívta a rendőrséget is.
Amikor visszaért a kórházba, a főigazgató lélekfacsaró hírekkel várta:
az édesanyja meghalt és el is lett hamvasztva.
A nő csak pár szavas magyarázatot kapott arra, ami történt. Állítása szerint nem volt rajtuk cédula, ez lehetett az oka annak, hogy a kórház nem volt tisztában azzal, ki vesztette életét. A nő és a főigazgató azt sem zárta ki, hogy az idős édesanya nem megfelelően lett kezelve.
Az asszony telefonon beszélt az édesanyja helyén fekvő nő lányával. Ő is csak szerdán tudta meg, hogy más valaki édesanyját hamvasztották el, nem az övét. A hölgy zokogott és azóta sem tudja felfogni, hogy életben van szülőanyja.
Az ügyet a rendőrség vizsgálja, a kórház pedig elismerte, hogy tévedtek és azonnali belső vizsgálatot indítottak.
Több figyelem és segítség kellene a hazai kórházaknak, hiszen valószínűleg ilyen súlyos gondokhoz vezet az, hogy emberhiány és óriási leterheltség uralkodik az egészségügyi szférában!
(via: 24.hu)