Helyi szerkesztő|2022.12.06
Ferencvárosi Torna Klub
2022-ben már nem rendeznek több torna-viadalt, az utolsó feladatok az utánpótláskorúakra vártak egy felmérés keretében, amelyen a versenyzők technikai tudását ellenőrizték, illetve felmérték a fizikai képességeiket is - írja a Fradi.hu.
A felmérés nagy jelentőséggel bír, hiszen a 2022-es versenyeredmények és a decemberi felmérés eredményei alapján fogják kialakítani a 2023-as utánpótlás válogatott kereteket.
Néhány FTC versenyző nem tudott részt venni a felmérésen kisebb sérülés vagy betegség miatt, de így is eredményesen szerepeltek a fiú tornászok. A 15-16 évesek között Zámbori Zala zárt az élen, míg Ruck-Makay Bence ötödik lett, egy korosztállyal lejjebb Péli Dominik a nyolcadik helyet csípte el, míg a 12-13 évesek között Szontágh Álmos a második, Ludányi Levente a harmadik, Ujvári Boldizsár pedig 10. lett. A 10-11 éves korosztályban Gulyás Milán győzött, Nnoron Alex a negyedik, Gilányi Márk a kilencedik, László-Bártfai Balázs a 20., Nagy-Hegedűs Ákos pedig a 27. helyen zárt. A legfiatalabbak, a kilencévesek között Király Benett épp csak lemaradt a dobogó tetejéről, míg Molnár Barnabás hetedik lett.
Forrás: Fradi.hu