Helyi szerkesztő|2022.11.30
Corvin-negyed
Az aluljáróban megvert nőhöz egy arra járó hívott mentőt, akik azt 14 különböző sérüléssel vitték kórházba - írja a Blikk.hu.
Egy budapesti férfi majdnem két napon keresztül verte a párját, aki végül a kórházban elhunyt. A pár együtt élt a Corvin-negyed aluljárójában. A férfi azért verte a nőt, mert tetves lett tőle. Az eset tavaly októberben történt, a férfi pedig most beismerte tettét.
A férfi a párját több mint százszor megverte, ezért annak több bordája is eltört, ami részben hozzájárult a halálához. A Corvin-negyed aluljárójában éltek együtt, és már több mint 10 éve ismerték egymást. A Tények információi szerint a férfi sokat ivott és agresszív volt, s korábbi párkapcsolataiban is bántalmazta a nőket.
Az aluljáróban megvert nőhöz egy arra járó hívott mentőt, akik azt 14 különböző sérüléssel vitték kórházba. A szakértők szerint a sérülések nagy része pár napon belül meggyógyult volna, viszont a nő több bordája eltört, illetve megrepedt, emiatt olyan komplikációk alakultak ki, hogy a kórházban meghalt. A támadó beismerte tettét, továbbá a korábbi bántalmazásokat is, sőt, elfogadta volna az ügyészség indítványát, miszerint 6 év 8 hónapra börtönbe kell mennie. Csakhogy a bíróság ebbe nem ment bele, így tárgyalások zárhatják majd le az ügyet.
Forrás: Blikk.hu