Budapest IX. kerülete nem kapott egy fillér rezsitámogatást sem a kormánytól, Baranyi Krisztina független polgármester szerint nem is hívták tárgyalni. Öt másik budapesti kerület sem kapott pénzt, mind DK-s vezetésű, ők perre mennek. A fővárosnak szintén nem jutott kormányzati forrás. Budapesten az öt legmagasabb összegű támogatást fideszes vezetésű önkormányzat kapta – írja a Szabad Európa.
„Minden jel arra mutat, hogy a rezsitámogatást az önkormányzatok vezetésének párthovatartozása döntötte el. Számos ellenzéki vezetésű önkormányzat egyáltalán nem kapott támogatást, és amelyek mégis, azok a fideszes vezetésű települések töredékét” – írta közleményében Ferencváros önkormányzata.
A független Baranyi Krisztina polgármesternek lehetősége sem volt tárgyalni Láng Zsolt kormánybiztossal az esetleges rezsitámogatásról, ilyen egyeztetést a kormány egyetlen tagja sem kezdeményezett – olvasható a közleményben.
Az önkormányzat szerint a kormánybiztos egy októberben elküldött levelében kért részletes információkat az önkormányzat energiafogyasztásáról és a fogyasztás csökkentésének terveiről. A levél semmilyen formában nem említette az állami rezsitámogatás lehetőségét, kísértetiesen emlékeztetett viszont a koronavírus-járvány kezdetén bevezetett kormányzati megszorítások kapcsán küldött levélre, amelyben szintén adatokat kértek.
„A különbség az, hogy az a megkeresés kecsegtetett állami kompenzációval. Arra válaszoltunk, és nem kaptunk egy fillért sem. Erre nem válaszoltunk, és most sem kaptunk semmit” – írják.
„Budapest lakosságának egyharmadától, összesen 620 ezer embertől tagadta meg az Orbán-kormány a budapestiek adóiból is fizetett rezsitámogatást pusztán azért, mert ellenzéki vezetésű önkormányzatot választottak. Egyetlen fillér segítséget sem kapott a fővárosnak szánt nyolcmilliárd forintos rezsikompenzációból öt DK-s polgármester által vezetett kerület – a III., a IV., a XI., a XV. és a XVIII. kerület –, valamint a független Baranyi Krisztina vezette Ferencváros sem” – közölte kedden a DK.
Az ellenzéki párt szerint Orbán Viktor miniszterelnök politikai bosszúból 620 ezer budapesti lakost hagyott magára a rezsiválságban, ezért pert indítanak az Orbán-kormány ellen. A DK-s vezetésű önkormányzatok a fővárosi kerületeknek juttatott támogatás átlagos összegére, 471,5 millió forintra tartanak igényt egyenként.
Budapesten a legmagasabb összegű támogatást a fideszes vezetésű kerületek kapták. A legtöbbet Csepel, 762 milliót, második helyen Kőbánya áll 734 millióval, a harmadik a XVI. kerület 729 millióval. A negyedik a Hegyvidék 696 millióval, ötödik a XVII. kerület 570 millióval. Ezek mind kormánypárti vezetésű kerületek. Hat ellenzéki vezetésű kerület ugyanakkor egy fillért sem kap. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint azért, mert ezek a kerületek nem mentek el személyesen egyeztetni Láng Zsolt kormánybiztossal.
A DK polgármesterei közösen tárgyaltak volna a rezsitámogatásról, „mert nem akartak egyénileg alkudozni a pénz kiosztásával megbízott kormánybiztossal, azonban a tárgyalás lehetőségét jogtalanul megtagadták tőlük” – írják közleményükben. A szintén DK-s vezetésű Erzsébetváros ugyanakkor egyeztetett a kormánnyal, és kapott is háromszázmilliót.
A Fővárosi Önkormányzatnak sem jutott rezsitámogatás a kormánytól, pedig nagy szüksége lenne rá az elszállt energiaárak miatt. Az idei költségvetést 57 milliárd forintos hiánnyal fogadták el, ezt hitelből kénytelen kipótolni Budapest. Ez több mint 12 százalékos hiányt jelent.
A témában elküldtük kérdéseinek Láng Zsolt kormánybiztosnak, amint válaszol, cikkünket frissítjük.
A vidéki nagyvárosok közül is a fideszes vezetésű Debrecen lett a befutó mintegy 3,2 milliárd forinttal, ami majdnem a háromszorosa annak, mint amennyit a többi nagyváros kap. Öten kapnak még egymilliárd forint feletti összeget, ezek közül három nem kormánypárti nagyváros: Szeged, Miskolc és Pécs. A fideszes vezetésű Nyíregyháza és Kecskemét részesül még egymilliárdnál nagyobb támogatásban.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Miniszterelnökség hétfőn jelentette be, hogy a kormány összesen 44 milliárd forintot oszt szét a városok és a kerületek között a rezsidrágulás kompenzálására. A listát is közzétették azokról a tízezer lakos feletti önkormányzatokról, amelyek támogatást kapnak az energiaár-emelkedés miatt.
Forrás: Szabad Európa